Oldal tetejére
Hefter László

ÖNÉLETRAJZ

1943. szeptember 15.-én születtem Budapesten. Főiskolára, ahol 1975-ben a szilikát szakon szereztem üvegtervező művész diplomát.

Közvetlen a főiskola után először neonreklám tervezőként, majd 1976-tól a Képző és Iparművészeti Lektorátuson keresztül különböző képző és iparművészeti, középületi és köztéri megbízásokon dolgoztam. Munkám meghatározó része a mai napig is, az építészeti üvegfelületek tervezése és kivitelezése. 

1976-ban Győrbe költöztem. 

1978. óta saját stúdiómon dolgozom, mint szabadfoglalkozású művész.

1978-ban Győrben Borsos Miklós, képző-és iparművészeti szakkört (szabad iskolát) alapítottam amelyet 40 éven keresztül vezettem.

1979-től színes ólmozott üveg ablakok restaurálását is végzem.

1993-ban a győri Kovács Margit iparművészeti szakgimnáziumban megalapítottam az üvegműves szakot, ahol 13-évig tanítottam.

2006-ban Pannonhalmán üvegművészeti galériát hoztam létre, ahol közel 300 m2-en állandó üvegművészeti és időszakos iparművészeti kiállításokat rendezünk, hazai és külföldi művészek munkáiból. 

Tagja vagyok a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Köztársaság Művészeti Szövetségének, a Magyar Üvegművészek Társaságának, a Magyar Restaurátorok Egyesületének. (tagsági számom: E5-345) Műemlék védelmi, építészeti üvegrestaurátor szakértő vagyok.(nyilvántartási számom:21-0450)

2018-19-ben MMA Iparművészeti Köztestületéhez tartozó Nem Akadémikus Tagok képviselője voltam.

2019-ben a Vigadóban rendezett Mestermunkák című iparnűvészeti kiállítás kurátora voltam.

2019-ben az MMA Iparművészeti tagozatának levelező akadémikus tagjának választottak.

Díjaim: 1982. Győr város Borsos Miklós-emlékplakettje; 1997: Ferenczy Noémi-díj; 1998. Győr város kultúrájáért díj, 2000. Győr város művészetéért díj. 2011. Szent László díj 2018. Megyei Príma díj.

Jelentősebb üvegművészeti munkáim: Fénytornyok (Sopron, 1984, 10 m2); Fénymezők (Lehnice, Szlovákia, 1990, 35 m2); Alfa-Omega (Budapest, Terézvárosi templom, 1994, 4,5 m2); Égi és földi találkozás (Győr, Apor Vilmos R. k. Iskola, 1995, 40 m2); Áttörés (Pannonhalmi Főapátság, 1999, 6 m2); Magyar címer, bírósági szimbólumok (Győr-Moson-Sopron megyei Bíróság, 2001, 55m2); … és megnyílik az Ég ( Halbturn, Ausztria, ravatalozó 2001, 10m2); Kék csend, Oltárfények (Győr, Szt. Anna otthon Kápolna, 2005, 20m2); Jusztícia (Győri Ítélőtábla, 2006, 10m2); Teremtés ( Győr, Prohászka Ottokár Iskolaközpont, 2010, 6m2); Szódásüveg díszkút (Győr, 2012), Pannon Történet (térplasztika, Pannonhalma, Fő tér, 2015, 0,45×3,20 m); Lélekkapu (térplasztika, Győr, Nádorvárosi köztemető, 2016 0,80×3,2m); Címerfal (Engen, Városháza, 10db, 2018)

Jelentősebb restaurátori munkáim: Győri Székesegyház(1988, 20m2, Sztehló Lili); Pannonhalmi Főapátság (1994-97, 105m2 Róth Miksa); Budavári Mátyás templom (1995, 22m2, Székely Bertalan, Lotz Károly, Kratzmann Ede); Albertkázmérpuszta (1996-97, 45m2, L. Gürcke); Magyar Nemzeti Bank (Budapest, 1999-2001, 320m2, Róth Miksa); Magyar Néprajzi Múzeum (Budapest, 2002, 10 m2, Forgó és Társa); Szent László templom (Balatonfűzfő, 2009, 25m2, Palka József); Országház (Budapest, 2013-2016, 600m2, szakértő referens); Szegedi Fogadalmi Templom ( 2014-2016, 112m2, Róth Miksa, Zsellér Imre, Johan Hugo) 2018. Mátyásföldi Szent József plébánia 25m2 Gaál Imre)

Egyéni kiállításai: 1977, 1978., 1981., 1985., 1987., 1991, Győr, 1985. Sopron: 1986. Mosonmagyaróvár: 1985. 1990., 1994. Hága (Hollandia); 1993. Leatherhead (Anglia); 1997. Kaleidoszkóp, Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár; 1998. Városi Művészeti Múzeum, Váczy-Gyűjtemény, Győr. 2003. Színvallás Városi Művészeti Múzeum, Győr, 2005. Üvegszimfóniák Heerlen Hollandia 2005. Fényfigurák Körmendi Galéria Sopron, 2007.Találkozások Pannonhalma Üveggaléria, 2008. Üvegablakok restaurálása Pannonhalma Üveggaléria, 2008-2009. Fényterek Autentik Szalon Győr, 2009. Ráckeve Keve Galéria, 2012 George Hlavacs műteremgaléria, Rotterdam Hollandia 2013. Fényecho – 2014. Fény.Tér – Pannonhalmi Hefter Üveggaléria 

Állandó kiállítás: 2007-től Hefter Üveggaléria Pannonhalma

Csoportos kiállítások: 1990. I. Tihanyi Üvegtriennálé, Tihanyi Múzeum, Tihany; 1995. Paradoxon-Üveg-Művészet, Iparművészeti Múzeum, Budapest; 1998. Kortárs Magyar Üvegművészet, Városi Művészeti Múzeum Képtára, Győr. 2001. Iparművészet Műcsarnok Budapest 2001. Üveg az építészetben; Csepel Galéria 2002.Az üveg jelentése Iparművészeti Múzeum Budapest, 2003. Színes, ólmozott üvegablakok restaurálása Képző és Iparművészeti Szövetség Székháza 2003. Üveg-Tér-Kép Monostori Erőd Komárom. 2003. Kerámia és Üveg a Kortás Építészetben Veszprém 2004. Transzfekció Budapest Gödör Klub. 2004. Fragile Cargo Budapest Galéria, 2004. Vaszary Képtár Kaposvár, 2004. Üvegfestészet most Budapest Bartók Galéria. 2005. World of Glass Gallery, London 2005. The Glass Art Gallery London, 2005 Art-O Nivo Gallery Brüsszel, 2005. Kódok Kortárs Magyar Üvegkiállítás Budapest Árkád Galéria, 2005. Nemzetközi Kepes Társaság Kiállítása Eger 2005. Kunst und Kultur Club Bécs 2005. Üvegpiramis Galéria, 2006-2014. Festészet napja Budapest, 2008. Kapcsolat Kuopio Finnország, 2010. Üvegvilág Laczkó Dezső Múzeum Veszprém, Fényfigurák Borsos Miklós Gyűjtemény Győr 2010, Fényplasztikák Hefter Üveggaléria 2012., HU-GLASS Győr, 2013., HU-GLASS Budapest és Pannonhalma Hefter üveggaléria 2014-15., Birmingham, Prisma gallery 2014-15., Körülöttünk, Nemzeti Szalon (iparművészet és tervezőművészet), Műcsarnok, Budapest, 2017, HU-GLASS Budapest Bazilika 2018, MMA Peking, Lélek Jelen Lét 2018. HU-GLASS Frauenau Németország 2020.

Munkáim közgyűjteményekben: Laczkó Dezső Múzeum, Veszprém; Városi Képtár, Győr; Xantus János Múzeum, Győr; Iparművészeti Múzeum, Budapest.

Hefter László